everafter - 2. rész
2010.01.04. 15:59
Everafter
amíg meg nem halsz
A lányok folytatják kalandjukat egy különös, vámpírokkal és szörnyekkel teli világban. Csak komolyan ne vedd.
Az előző részek tartalmából: Betti, Dzseni, Kata és Angyalka ey különös helyre érkeztek, amit legendák vesznek körül. És lehet, hogy nem véletlenül? Egyből egy vámpírfalkába botlanak.
II. rész
A teszt megírására délután került sor, ám bárhogy kerestem, a fiúkat nem láttam az étkezőben, ahol mindenkinek ott kellett volna lennie. Mi is ott álltunk négyen, csak egy kicsit izgulva. Megkaptuk a lapot, nekiestünk, és két óra múlva be is adtuk.
Kint már sötétedett. Eldöntöttük, hogy sétálunk egyet a parkban.
- Nem is volt olyan nehéz – mondtam. – Szerencse, hogy téma volt a Rómeó és Júlia! Az biztos jó lett.
Kellemesen csacsogva sétáltunk pár kört. Közben persze máson járt az agyam – nehéz volt ezekre a lányokra mindig is odafigyelni. Csupa olyan dologról beszéltek, ami engem hidegen hagyott.
Hűvös szél fújdogált. Lámpák nem égtek, azt se tudtuk, vannak-e egyáltalán. Karöltve sétáltunk a kaviccsal felszórt úton. Kábé fél óra múlva visszatértünk a jó meleg szobába.
Hamarosan előkerültek a rejtett italkészletek. Zenét raktunk be, de nem ám az igazán értékes klasszikus válogatásomból, hanem bulizenét. Azt hiszem, rock ’n’ rollnak hívják.
Táncoltunk, ittunk, már csak a marihuána hiányzott. Na, meg egy idő után a pia.
- A közelben láttam egy éjjelnappali üzemanyag-kereskedést. Leugrok, veszek valamit. – A többiek bólintottak, nem figyeltek igazán.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, mellbevágott a sötétség és a csend. A szobánkból csak halk moraj szűrődött ki. Itt végre egyedül lehettem.
Végiggondoltam, hogy előhúzzam-e zsebemből a fecskendőt, de az nem passzolt össze a sok alkohollal. Valószínűleg a falat találnám el, vagy kiszúrnám a szemem.
A kabátomat szorosan magamra húztam, lépteim kongtak az üres folyosókon. Átszaladtam a parkon, a boltot fényeiről már onnan megismertem. Láttam, hogy szénaboglyák vannak az udvaron. Üzemanyag, a lovaknak.
Beléptem a kihalt boltba. Fehér és vörös színekben játszott minden, a polcok, a csempés valak és a padló. Levettem egy karton sört a polcról.
- Mennyi lesz? – kérdeztem a nagydarab, kopasz, tetovált pasastól az eladópultnál.
- Hmm… Kétezer, de kiskorú vagy… akkor többe fog kerülni – vigyorgott. Több aranyfoga is volt. Egy kétezrest dobtak az asztalra, és tipegve visszaindultam. Vigyáztam rá, hogy kivételesen ne riszáljak. Mégis hallottam a nehéz ember lépeinek dobbanását.
- Állj csak meg, kislány! – tudtam, hogy nincs esélyem elfutni. Mégis… Begyorsítottam, gyorsan hátrapillantottam a vállam mögött. A pasas elég félelmetesnek tűnt.
Kiléptem a bolt ajtaján, de nem lassítottam. A hideg szél bekúszott laza ruhám alá. Az olcsó sörök csörögtek a kartonban.
Ekkor megláttam. Ott állt az út szélén, fekete ballonkabátban, melyet cibált a szél. Szeme megvillant a sötétben, ahogy fogai is. Elindult felém. Mégsem éreztem félelmet.
Nem is kellett volna, ahogy kiderült. Egy szempillantás alatt mellettem termett.
- Hagyja békén – mondta. Hangja szinte vibrált a dühtől. Talán csak a rekedtsége miatt tűnt így (később megtudtam, hogy durva százötven éve dohányzik).
A boltos megrántotta a vállát, motyogott valami olyasmit, hogy:
- Annyit nem ér…
Visszafordult. Akárcsak a kutyák harca, morognak egymásra és a dagadt tacskó meghátrál a dobermann elől.
- Köszönöm – mondtam.
- Gyere – szólt ő. – El kell innen tűnnünk, mielőtt miszlikbe szaggatom.
- Vámpír vagy, ugye? – kérdeztem elhaló hangon. Erre kivillantotta hegyes szemfogát.
- Talált, süllyedt. Honnan tudod?
- Olvastam ezt-azt –Pontosabban az egész Twilight-sagát húszszor, meg az összes twilighter könyvet, hogy mindegyikért kapjak egyedi twilight relikviát. Ezt mégsem köthettem az orrára.
- Na gyere – mondta, és felültetett a járgányára, ami a sarkon parkolt.
- Húha! – ennyit tudtam kinyögni.
- Fasza, nem? Most vettem. – Egy polírozott, ezüstszínű, áramvonalas hintó állt előttem. Beszálltam a bőrhuzatos ülésre, a srác mellém. Beindította mind a hat lóerőt.
- Nektek aztán van mit a tejbe aprítanotok! – mondtam.
- Jó illatod van – szólt erre ő. Lélegzett egy nagyot.
- Áfonya – mondtam boldogan, és elképzeltem, ahogy az érzelmeivel viaskodik, nehogy megegyen.
- Ezért olyan jó. Nem eszek gyümölcsöt. Bezzeg a barátnőd nem használ parfümöt, neki pedig rettenetesen kajaszaga volt. – Meghökkentem és kicsit meg is bántódtam.
- Nem így képzeltem el egy vámpírt.
- Még jó! Hiszen ez csak az az énem, amivel takarózok, nehogy bárki is hozzáférjen lelkem igazi titkaihoz. Mert te olyan gyönyörű vagy, olyan vonzó, úgy megcsókolnálak, de akkor nem tudnék parancsolni gonosz ösztöneimnek. Na, adj egy sört!
Adtam. Egészen elkápráztatott beszédével.
- Tudod… én nem sok fiúval voltam még. Nem is voltam szerelmes – felhajtotta az első sört. Én kinyitottam a flakont és kortyolgatni kezdtem a borzalmas és ártalmas italt.
- Én sem. Egy olyan lányra vártam, mint te.
- Tényleg? – kérdeztem meghatódva.
- Persze. Ki ne akarna olyannal járni, akinél egy klasszissal jobbnak érezheti magát, imádja őt és mellesleg nem vámpír vagy gondolatolvasó, hogy ellenőrizhetne? Te vagy számomra a tökéletes.
Olvadoztam. Figyeltem a szemét, ami egészen halványlila volt most, a sötétben.
- Megjöttünk – mondta, és kitárta előttem az ajtót.
- Ó… kár – sajnálkoztam.
- Azért majd felhívhatlak? – mormogta a fülembe. Nem is várt választ, gázt adott. Még egy utolsó csókot dobtam utána.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mesemaraton.blog.hu/api/trackback/id/tr441645431
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.