Törött fadarabok repültek keresztül a pincében, vagy nevezzük akárminek is a helységet. Talán mauzóleum, igen, az a legjobb szó rá. Szóval, ahogy mondtam már, fadarabok hasítottak a levegőben, hatalmas csatazajt hallottunk és a porból egy rettenetes alak bontakozott ki. Az arcát szőr borította, a bőre – már ahol kilátszott – barna volt. Olyan leégett-a-napon-és-éppen-foszlik barna. Szemei megbúvtak a redők és a szőrszálak között. Azonnal tudtuk, hogy egy azok közül a szörnyű lények közül, akikről Kata mesélt.

- Neee! – kiáltottam, ahogy elindult Angyalka felé. Rám nézett, és dühösen elvigyorodott. Kettőt lépett felém.

- Szóval te akarsz lenni az első, mi, kisanyám? Nem lenne jobb végignézni a társaid halálát előtte? Na, ha ennyire akarod…

Elszorult a torkom a rémülettől.

- El a kezekkel a csajomtól! – a vámpírom úgy termett ott, mintha csak teleportált volna. Pedig az egy másik mese. – És a kérómba se törhetsz csak be úgy! Az ajtó antik darab volt, ha nem tudnád.

Fellélegeztem. Ha ő itt van, nekem már nem eshet bántódásom.

Mögötte a három másik pribék minket stírölt. A legmagasabbra mosolyogtam. Látszott, hogy készen állnak harcba szállni, és ha kell, az életük árán is megvédeni bajtársukat. De nem úgy tűnt, mintha erre szükség volna.

Egyszerűen megragadta, párszor meglóbálta a feje fölött, aztán elhajította, vissza az ajtón keresztül, ahogyan jött. Megmenekültünk.

Miután lerázta a kezéről a farkasember maradék DNS-ét is, rám mosolygott, és ettől úgy éreztem, megáll a szívem. A tekintete egyszerre volt lágy és perzselő, a szeme ónixként ragyogott és ahogy egy lépést tett felém, még lélegezni is elfelejtettem. Szerencsére ő ott volt, a maga villámgyors mozgásával, és elkapott, mielőtt a padlóra rogytam volna.

- Aú! – kiáltottam fel. – Ez jobban fájt, mintha elesek! Miből vagy te, kőből?

- Tudod, hogy nekem nincs lelkem – ezt a csibészes mosolyával mondta, amitől egyből elolvadtam, bár nem különösen tudtam, hogy jön a lelke a testét felépítő vegyületekhez. De, mentségére legyen szólva, úgy nézett ki, mint egy Adonisz, mint egy pogány isten és holdfénysugárzásával teljesen elbűvölt.

- Khmm… - krákogott egy hang a hátunk mögött. Teljesen meg is feledkeztünk a többiekről. – Menjetek inkább szobára, jó?

- Ha azt elviszed, ez a három kicsike az enyém lehet desszertre? – kérdezte a legmagasabb vámpír. Halvány bőre körül kísértetiesen derengett a levegő.

- Nem! – kiáltottam fel. – Köszönjük, hogy megmentettetek, de nekünk indulnunk kell.

Karon ragadtam a lányokat és kihúztam őket a kriptából.

- Azért látogass még meg – súgtam oda menet közben a vámpíromnak. – Egyébként hogy is hívnak?

- Hát, elég ódivatú a nevem. Tudod, kétszáz éve kaptam. Kelemennek hívnak.

- Én Betti vagyok, de ezt úgyis tudod.

Kelemen. Ez a csodálatos, magas hangzású név ismétlődött a fejemben, egészen amíg átvágtunk a parkon, vissza az épületbe, a szobánkba, ahol hamar ágyba bújtunk. De miután leoltottuk a villanyt, csak teltek, múltak az órák, de én nem tudtam elaludni. Egyre csak az ő arca, hangja, a bőrének illata járt a fejemben.

Megéreztem, hogy nem vagyok egyedül.

- Psszt! – mondta bársonyos hangján. – Azt hittem, alszol.

A halvány holdfényben kirajzolódott tökéletes, pogány isten-szerű alakja.

- Nem tudtam elaludni – suttogtam. – Egyfolytában rád gondoltam.

- Akkor kijössz velem sétálni egyet? Már hajnalodik és mutatni szeretnék valamit.

- Persze.

Könnyed mozdulattal felkapott, a hátára dobott és a következő pillanatban már a park harmatos füvén landoltunk.

Hányingerem támadt és nem tehettem mást, engedtem a természet törvényeinek.

- Ez aztán romantikus volt – mondtam szemrehányóan.

- Ó, Betti, kérlek, ne haragudj – mondta. – Legközelebb ígérem nem fordul elő. A te boldogságod nekem mindennél fontosabb!

- Mit szívtál? – kérdeztem elködösödött tekintetére utalva.

- Á, egy kis heroin, semmi több. – Bólintottam, így már világos volt.

A nap első sugarai utat törtek maguknak a vastag felhőrétegen.

- Nem félsz? – kérdezte Kelemen.

- Nem – mondtam teljesen őszintén. – Megbízok benned.

- Pedig extra-erős vagyok ám. És gyors. És illatos – használd te is az új Nivea kollekciót. Egyszóval félned kéne tőlem.

Közelebb léptem hozzá, hogy arcom közel kerüljön az övéhez.

- Márpedig én nem félek.

Bólintott.

- Akkor mutatok valamit.

Megragadta a csuklómat, keze jéghideg és mint vaspánt, szorította a kezemet. A napsugarak itt utat nyertek, mert fák híján nem volt növényzet, ami lefedné. Ekkor értettem meg, hogy mit akart.

Arca már így is csillámlott, de ő felemelte a kezét, hogy kigombolja az ingét. Tudtam, hogy ezt fogja tenni, megakadályoznám, de már késő. Felsikítottam.

Gyorsan elkaptam a tekintetemet.

- Fúj! Azt még színlelhetem, hogy egy Adonisz vagy, elfelejthetem a karikákat a szemed alól és hogy büdös a lehelleted, de ezt… képtelen vagyok eltűrni! – Itt a mellkasára céloztam, ami mellesleg undorító volt. Legalább annyira mint a többi vámpíré, de a filmvászon csak 2D-s, ő viszont életnagyságban állt előttem.– Megyek, és inkább megkeresem a farkasemberemet. Benne több fantáziát látok.

És ezzel magára hagytam. Nos, ez volt a történetem.