hi, everybody!

2009.12.30. 13:38

Tessék, itt az új blogom. Ennél sablonosabb dumával nem kezdhetnék, de az első mindig a legnehezebb. Meg a második, a harmadik ésatöbbi, de ezt most hagyjuk.

Szóval, az írás nagyon sokat jelent nekem. Ez az egyetlen dolog, amiben úgy érzem, van egy kis tehetségem, egy apró kis reménysugaram a jövőmre nézve. Mert amikor leülök a billentyűzet elé (a mai kor gyermeke már pazarol papírt, ugyebár), akkor egyszerűen jönnek a szavak, ömlenek a billentyűkből, vagy talán a kezemből, esetleg az agyamból, aki ezeket irányítja. Nem tudom, honnan.

Tudom, hogy nincs meg még az az élettapasztalatom, hogy úgymond "minőségi" irományokat adjak ki a kezemből. A tanulatlanságról nem is beszélve. Mégis, ez a szenvedélyem negyedikes korom óta, amikor megnyertem egy fogalmazásversenyt. Akkor történt meg velem először, hogy magam előtt volt a papír, a toll, szinte becsuktam a szemem, és láttam, komolyan láttam a történetet - nem pedig a félfamentes lapot.

Szeretném tehát megosztani a gondolataimat és ezt az érzést veletek. És nem utolsó sorban, jól jönne, ha valaki végre elismerne, vagy ha más nem, kritikus szemmel nézve a művemet nem csak azt mondaná, hogy: "A korodhoz képest ügyes vagy" vagy "Egész jó", hanem közölné a hibáimat. Na, ezért csinálom ezt az egészet.

A hangulatom és a kedvem az íráshoz szeszélyes: néha tehát pár nap alatt egy halom dolgot felrakok, aztán hetekig nem írok. Most megpróbálom összeszedni magam, hogy ne legyen ennyire szélsőséges. (Példának okáért ma négy órát ültem a gépnél és többnyire egy novellát írtam. Egyébként egy hete meg se nyitottam a Wordöt).

Szóval légy oly szíves, kritizálj, kommentelj, és nézd a blogomat!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesemaraton.blog.hu/api/trackback/id/tr501632606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása