Kicsit átértékeltem a top 5 fogalmát, de remélem így is jó lesz:
Legjobb romantikus könyv: Karácsonyra kaptam meg és lehet, hogy csak friss az élmény, de én imádtam Az időutazó feleségét (Audrey Niffeneger műve). Nem erre számítottam a leírás alapján, hanem egy átlagos, Danielle Steel vagy Luanne Rice-féle szirupos, csöpögős valamire. De leesett az állam, őszintén.
Az volt a legjobb benne, hogy két ember teljes élettörténetét elmesélte igazából, a lány 6 éves korától kezdve végigmegy az összes személyiség és kapcsolatformáló eseményen, ahogy a borító írja, "érzelmi csomóponton". Egyszerűen remek, leülsz olvasni tíz precre és két óra múlva állsz fel:) Nem bonyolította túl a dolgokat és nem beszélnek fennkölt hangon, amit ügysem tudsz elhinni (lásd Twilight). A végkifejletet az utolsó száz oldalon már biztosan tudod, de mégis, valahogy megdöbbent és megráz (én bőgtem rajta, annyira). Egyszóval imádom:D
Legjobb klasszikus: Thomas Hardy: Egy tiszta nő. Nem olyan pörgős, mint az ebben a században íródott könyvek, de én nagyon szerettem. Vonakodva álltam neki, de a végére teljesen a hatása alá vont. Talán csak azért, mert a drámai befejezésű könyvek jobban megmaradnak és nagyobbra tartom őket,. Én nem értek egyet ezzel a Jane Austen-reneszánsszal, azt kell hogy mondjam. Egyébként az Elfújta a szelet írtam volna ide, de utoljára 2008 nyarán olvastam:) Úgyhogy maradt a Hardy-mű.
Legjobb krimi: A Rejtő-reneszánszt jobban csípem, úgyhogy legyen a Vesztegzár a Grand Hotelben. Nagyon szórakoztató és tényleg fordulatos, izgalmas, váratlan befejezéssel. Amikor hárman jelentkeztek bűnösnek, már a hasamat fogtam a nevetéstől.
Legjobb szórakoztató: Julie Kenner: A givenchy-kód. Nem tudom, hogy ő koppintott-e Kinselláról, vagy Kinsella róla, a lényeg, hogy hasonló témát dolgoznak fel - teljesen más módon. Da Vinci-kód nőies változatának tűnik, de nagyszerű, majdnem annyira, mint az volt. Főleg, mert röhögsz rajta, amellett, hogy tényleg jól meg van írva, jó fordulatok vannak beleépítve. Azt hittem, nem sok köze lesz az "őrült játszmához", amit a borító ígér, de tévedtem. Vannak benne ugyan kiszámítható fordulatok, de megbocsátható, mert a kulcsok a Tiffany-ban, a Givenchy-boltban vannak elhelyezve és a főhős(ök)nek végre nem az egész világot kell megmenteniük, csak önmagukat.
Legjobb ifjúsági: Böszörményi Gyula 9...8...7 és 6...5...4 c. könyve (illetve az egész sorozat, de az utolsót még nem olvastam.) Az alapötlet is nagyon jó, az elején nehéz kiigazodni rajta, de aztán az ember belejön:) Az meg, hogy a végén az olvasók dönthetik el (ill. dönthették el) két lehetőség közül, hogy melyik legyen a folytatása, egyszerűen zseniális. Íme az interaktív regény, honlappal, e-mail címmel, ahol tényleg figyelembe vették az ötleteket, véleményeket. A hangulat sötét, fekete, de annyira, hogy az még különlegesebbé teszi. Egyszóval szerintem a twilighter könyvekből (már amennyit olvastam belőlük) is ez kerül ki győztesként számomra, arról nem is beszélve, hogy legalább magyar az írója.
Még pár könyv, ami remek, de a hely szűke miatt ki kellett hagynom: Christopher Paolini: Eragon (főleg akkor, ha Gyűrűk Urát max. filmben láttad és szereted a fantasy-t), Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?, Alison Weir: Lady Elizabeth, Agatha Christie: Nyílt lapokkal (a kedvencem tőle), Jonathan Stroud: Bartimaeus-trilógia.
Amikben viszont csalódtam: Jane Austen: meggyőző érvek, Charlaine Harris: Inni és élni hagyni (semmi különleges nem volt benne, amiért ennyire be kellett volna haranhozni), Dan Brown: A megtévesztés foka (negyedszerre már unalmas lett ugyanaz a séma), Paulo Coelho: A Zahir (talán csak az ateizmusom és a zsenge korom miatt nem tudtam élvezni, de ki tudja?)
Amit még nem olvastam, de izgalommal várom: Shiver-borzongás, Dan Brown: Elveszett jelkép, Fejős Éva könyvei, Audrey Niffeneger új könyve 2010-ben
Na, körülbelül ennyi idénre a könyvekből. Remélem sikerült rávenni, hogy végigolvasd:) Aki meg nem ért egyet, kommenteljen.
Negyed négy van, hullafáradt vagyok, tehát mexikói kávét szürcsölgetek, ami tele van nyomva rummal és erős feketekávéval, tehát borzalmas. De gyanítom, ez az egyetlen, ami még gondolkodásra bírja az agyamat. Anyuék persze nincsenek itthon:)
Szóval, amit ebből ki akartam hozni, az az, hogy eljött az új esztendő, egy új évtized. Háromszoros HURRÁ! Hiszen nyugodtan hátradőlhetünk, a világvége két év múlva úgyis eljön, de a mi ügyes politikusaink azt is előrehozhatják, ha iparkodnak. Arról nem is beszélve, hogy addig hatszor meghalunk, a globális felmelegedés/jégkorszak miatt (soha nem tudhatjuk, nem igaz?), a belélegzett mocsok, a gazdasági válság, AIDS, rák vagy cukorbetegség miatt, vagy esetleg elüt egy autó/vonat/busz (lehet választani) a következő percekben. De akár egy meteor is a házunkra zuhanhat, ha jól meggondoljuk.
Egyszóval drágáim, csupa fincsi dolog vár ránk a következő évtizedben is. Én mégis bizakodó vagyok (eddig is ez jött le, nem:P) és elraktam egy levelet a tíz évvel későbbi önmagam számára. Kicsit skizofrén dolog, de olyan jól néz ki a lezárt, megcímzett borítékon: 2020. január 1-re. Még azt is ráírtam: Más ne bontsa ki! Semmilyen esetben sem. Itt titokban a halálomra céloztam (újabb jele a pozitív hozzáállásomnak, de ki tudja, mikor szabadul be egy lövöldöző őrült a suliba), de nem hiszem, hogy figyelembe fogják venni. Akkor viszont égek, mert nagy kreténségeket írtam bele.
Na, ennyit rólam, a lényeg az volt, hogy mindenki tegyen csudajó fogadalmakat, próbálja meg legalább a következő két hétben csudajól betartani, legyetek csudajók és olvassátok továbbra is az én csudajó blogomat:) (Ez vicc akart lenni). BUÉK!
Mint nem tudom, említettem-e, a blog úgy fog működni, mint valamiféle portfólió, főleg az írásaimmal. Na, ennek tükrében felrakom az egyik pályázati munkámat. Még anno az őszi szünetben írtam, a Magyar Nyelv Éve egyik verenyére. Sajnos sikerült teljesen félreértelmeznem a feladatot, de azért itt marad neki hely:) A téma a mai fiatalok nyelve, nyelvhasználata volt, az SMSekben tükröződve. Döntsétek el, hogy tetszeik-e. Hajrá(:
Kucorogtál már végig egy napot egy farmerzsebben? Nem? Vedd úgy, hogy én megtettem helyetted is, minden nap majdnem minden percében. És mielőtt kipróbálnád, elárulom, hogy rettenetes érzés. A farmer anyaga (nem is tudom, ki találhatta ezt a vacakot fel) bök, szúr, ráadásul meleg is az állandó súrlódástól, ami miatt majdnem zárlat keletkezik az áramköreidben. Úgyhogy inkább hagyd ki, ha lehet.
Ennél már csak egy rosszabb van: magányosan feküdni egy kemény padon a tűző napon, ahol hagytak. Sehol egy árnyákot nyújtó fa, vagy egy napellenző – még egy ember sem, aki megsajnálna. Ennél még a farmerzseb is jobb.
Persze Juli nem direkt hagyott itt. Önszántából sosem tenne ilyet, hiszen szeret, félt és rám bízta az összes titkát. Juli amúgy jófej gazda – nem szokott szanaszét hagyni, nem ejt le a lépcsőn, és érző lelke is van, nem úgy, mint annak a szemétláda Briginek a tizenegyedik a-ból.
Sosem tartottam szívásnak, hogy mobiltelefon vagyok – jobb, mint helyhez kötött vezetékesnek lenni. Egyszer Juli még egy telefonmúzeumba is elvitt, amit egy vezetékes nem láthatott volna. Hahaha. Minek tisztelni őket, ha egyszer úgyis hamarabb végzik a szemétdombon vagy a veszélyeshulladék-gyűjtőben, mint mi. Mégis mit képzelnek, még mindig kétezret írunk?
Viszont egy vezetékest nem olyan könnyű elveszíteni, mint mondjuk engem. Ha ezt elmesélném 710M-nek otthon, kinevetne. Úgy kell neked, mondaná. Miért is bíztál meg valaha emberben… Én erre gyorsan lekapcsolnám áramköreimet, és méltóságos hallgatásba burkolóznék. Éppen ezért nem fogja soha megtudni.
De hoppá, jön ott valaki. Kár, hogy le vagyok halkítva, pedig úgy kiabálnék. Így most nem lehetek aktívabb, mint egy felpeckelt szájú túsz azokból a béna akciófilmekből, amit Juli rám töltött.
- Gyertek ide, itt vagyok! – kiáltanám.
Csak most ismerem fel őket, és így már nem kiabálnék. Srácok a tizedik b-ből. Ennél rosszabb már nem jöhet. Ahogy Juli mondaná, szívás.
- Nézzétek! – mondta az egyik. Felvesz, a keze túl nagy és túl izzadt – Juliéhoz képest.
- Tegyél le! – ordítok rá. – Most azonnal!
Nem hat rá, nem is értem, miért. Juli így mindig eléri, amit akar.
- Ez csak egy mobil – mondja a másik, amivel elektronokig sért. Tudom, hogy mobiltelefon vagyok, kösz, nem kell a felvilágosítás.
- Az igaz, de kié? – Hárman vannak. Most, ahogy felemel, megvillant a napfényben, látom. Az arcukba köpnék, amiért így beszélnek. Juli ezt nem hagyná, hiszen maga gyűjtött annyi pénzt, hogy elhozhasson az áruházból.
Megnyomja a menümet, bele akar menni az sms-ekbe. Na ezt már nem!
Szerencsére meggondolja magát. Helyette a képeket nézi. Ó, nem!
- Húú, ez az a jó csaj a céből. Az a Reni. – Igen, ő Reni, Juli legjobb barátnője. Festeti a haját, ami nagyon cinkes, mert valami ronda fehérre, kék csíkokkal. Olyan ruhákat hord, mint egy… Na jó, azért nem, de akkor is idegesítő. Mindig idétlen sms-eket ír. Csupa szívecske, selypítés. Ezt mind Juli mondta, azaz írta persze, hiszen én más szót nem tudok használni, csak ami a szótáramban van.
- Figyu, Dávid, nem erre a csajra vagy rátapadva? – A DSC2014-es képet nézi, amin persze Juli van, a fürdőszobatükörben.
- Soha nem mondtam…
- Olvassuk már el az sms-eit! – Belépett a Bejövő üzenetekbe.
Ha önfeláldozó telefon lennék – egyszer ismertem egy ilyen Samsungot -, most kifolyatnám az aksimat, hogy tönkremenjen, lemerüljek és akkor nem tudnák elolvasni őket. De akkor én is tönkremennék, azt meg nem akarom.
Megnyitja a legutolsót, amit történetesen épp Renitől kaptunk, még koradélután a plázában.
„Hol a fenében vagy civem? Én épp itt dekkolok a H&M-nél. Nem azt dumáltuk meg, h itt talizunk? Szal gyere ide, oké?”
Ott van rá a válasz is:
„Oks, megyek”
Na, most elégedett vagy?, ezt kérdezném a sráctól. Azt hiszem Tominak hívják és bunkó. Csak azért könyörgök, hogy arra az sms-re, amikor ezt tárgyalják ki Renivel, ne kattintson rá.
Szerencsére nem is teszi. Helyette egy másikat néz, és a haverjaival nagyokat röhögnek.
- Totál hülye ez a csaj! – Na, most már kezdem megelégelni. Ők nem értik, semmit sem értenek, ahogy Juli szülei, tanárai és úgy általában az emberek sem.
Ő ugyanis különleges. A puszit „y”-nal és „s”-sel írja, ha nevet, akkor egy „lol” feliratot küld, ha köszön, akkor „szijá”-t ír, ahogy menő. Amúgy alig rövidít, csak a „hogy”-ot, a „vagy”-ot, a „szóval”-t, az „és”-t, a „meg”-et, és még pár dolgot.
És ez mind klassz, mert vagy egy csomó béna rövidítés, amit nem szabad használni. Például, aki betűvel írja a számokat, az nevetséges. Csak a stréberek használják. Aztán ott van például az elköszönés. A puszit ezerféleképpen le lehet írni, és mindegyik mást jelent, egy picivel. Arra külön vigyázni kell, hogy legyen benne valami olyan, ami a magyar szóban nincs benne, de ne legyen belőle túl sok, mert akkor már nem is menő.
Na, és a rövidítések! Alig lehet elképzelni, hogy mennyi mindent lehet rövidíteni és hogy ebből mennyit nem szabad használni. Bonyolult, de az én dolgom, hogy megjegyezzem. Mind ott van felsorolva a szótáramban, csak arra kell figyelnem, hogy a rosszakat nehogy véletlenül elsőre hozzam ki. Akkor még a végén – persze merő véletlenségből – arra kattint. És akkor elásta volna magát a többiek szemében.
„Húú, csajszi, a Dé ma rohadt jól néz ki!”
Reni, most téged is megfojtanálak. Minek is ilyeneket írni? Azt hiszed, ki tudom magam kapcsolni, ha az emlegetett szamár megjelenik?
„<3”
Ennyi volt a válasz. Egy szívecske.
Dávid egy kicsit vörösebb lett. Ez a két karakter többet mondott ezer szónál. A francba, ennél nagyobb reakcióra számítottam. Kíváncsi vagyok, vajon neki is tetszik-e Juli. És biztosan tudom, hogy Juli is kíváncsi lenne.
- Húúhaaa… - A srácok hangsúlyát nem lehetett félreérteni. Talán most kéne kikapcsolnom. Úgyis érzem, hogy fáradok. Túl sokat aggodalmaskodtam.
Dávid kikapott Tomi kezéből.
- Óvatosan – sziszegtem, de nem hallották. Pedig beléptek egy olyan mappába, ami szigorúan intim volt. Itt őrizte Juli a lelkét. Verseket, idézeteket főleg, könyvcímeket, sőt, néhány nyálas, romantikus számot is tartott itt. Csak ne nézzenek ide…
„Azt mondják, a szerelem fáj.. de ez nem igaz. A magány az, ami fáj. Valaki elvesztése fáj. A féltékenység fáj. Ezeket a dolgokat mindenki összekeveri a szerelemmel, de valójában maga a szerelem az, ami képes az összes fájdalmat elfedni, és segít újra csodálatosan érezd magad.”
Ez az egyik kedvence. Hogy miért, arról fogalmam sincs. Van lelke, nekem viszont nincs.
Emlékszem a telefonmúzeumra. Ott, azok a régi, gyűrött vezetékű telefonok súgták meg nekem az emberek titkait. Juli szerette a szerelmes verseket, mert érzelgős volt. Szeretett sírni rajtuk, szerette volna, ha neki szólnak. Ó, hogy mennyiben különböznek ezek az sms-eitől. Néha úgy érzem, ez a két személy nem lakhat egy testben.
Ha azonban nekem kéne választani, az sms-re szavaznék. Rövid és fontos. Nincs felesleges szószaporítás. Nincs felesleges energiapazarlás. Ezért lennék szívesebben Reni telefonja. Ő bezzeg nem pazarolna el ilyenekre…
Remélem, hogy a srácok nem olvassák el. Akkor kinevetnék, ami rossz Julinak. És én nem akarom, hogy rossz legyen neki, még ha el is veszített és lelke van, egy olyan kincse, amit én sohasem kaphatok meg. Bár a lábait jobban irigylem, és egyáltalán nincs igaza, amikor azt mondja, hogy Brigiéi jobbak. Nekem tökmindegy lenne.
Szerencsére, mielőtt még a nagy veszekedés közben bárki a képernyőmre pillantana, az egész napos használat megteszi a hatását. A világ kezd elsötétülni. Lemerül az aksim, és mire legközelebb felébredek, talán Julinál leszek újra.
2009.09.24
